50 éves az irányítószám

2023. január 1.

A Magyar Posta  50 éve vezette be hazánkban az irányítószámot. Erre emlékezve jelent meg 2023 januárjában a társaság három animációs kisfilmje a Youtube-on, amit ezúton osztunk meg honlapunk olvasóival:

 

Az irányítószám bevezetésének TV-kampánya 1973-ban

(Forrás: index.hu)

"A Magyar Posta a hetvenes évek elején nagy erőkkel kezdte népszerűsíteni az irányítószámokat. A reklámkampányban központi szerepet kapott az akkor 80 esztendős Siménfalvy Sándor karakterszínész, a Nemzeti Színház egykori tagja. Ő alakította azt a postás bácsit, aki – legalábbis a televízión keresztül – nap mint nap becsengetett a háztartásokba, emlékeztetve a nézőket az irányítószám feltüntetésére. Ugyanekkor lett a posta kabalafigurája az a holló is, amely túlméretezett csőrében levelet tart, Szilágyi Erzsébet történetét megidézve." 

Két archív "reklámfilm", amivel a Magyar Posta igyekezett 1973-ban a televízióban a lakossággal megismertetni az irányítószámok szerepét:

 

 

A bevezető kampány eredménye

"Nagyszabású előkészítő munka eredményeként két hónap múlva már a levelek 90 százalékára írtak irányítószámot a feladók. 1975-ben született döntés a Toshiba gépsor beszerzéséről, amely 1978. december 1-jén kezdte meg működését. MAGYARORSZÁG JAPÁN UTÁN A VILÁG MÁSODIK ORSZÁGA VOLT, AHOL A FELDOLGOZÓBERENDEZÉS A KÉZZEL CÍMZETT LEVELEKEN IS KÉPES VOLT FELISMERNI AZ IRÁNYÍTÓSZÁMOKAT a borítékokon lévő három piros vonal mellett." (Forrás: index.hu)

 

Irányítószám-füzetek az 1970-es évekből

 

 

Egyesületünk szakmai konferenciája 2008-ban, ami az irányítószámok jelentőségét is érintette

A PSZE szakmai konferenciát rendezett 2008-ban a gépi levélfeldolgozás 30 éves évfordulója alkalmából, külföldi vendégelőadókkal. Erről szóló tudósításunk itt tekinthető meg:

A gépesített levélfeldolgozás 30 éve. Budapest, 2008. november 26.

 

A Magyar Posta ismeretterjesztő kisfilmje az irányítószámról (2021)

Ez pedig egy 2021-ben készült ismeretterjesztő kisfilm az irányítószámok szerepéről és hasznáról (a Magyar Posta "Leveles professzor bemutatja" című videósorozatából):

 

 

A sorozat összes epizódja itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?