A postai kiskereskedelem. Budapest, 2010. november 10.

2010. november 10-én Budapesten a postai kiskereskedelem helyzetéről és fejlesztési irányairól rendezett országos szakmai fórumot a Postások Szakmai Egyesülete a Magyar Posta Zrt. Értékesítési Ágazat Kiskereskedelmi Irodájával közösen.

A résztvevőket dr. Oláh László, a PSZE örökös tiszteletbeli elnöke köszöntötte.

Novákné Halász Anna, kiskereskedelmi irodavezető a postai kiskereskedelem teljesítményéről szólva hangsúlyozta: 2009-ben 74 milliárd forint bruttó forgalmat bonyolított a Magyar Posta, beleértve a filatéliai termékek értékesítését és az árus hírlapok bevételét is. Ebből 7,4 milliárd forint volt az árrés és jutalék, vagyis a Magyar Posta saját bevétele. A kiskereskedelmi ágazat ezzel a teljesítménnyel hozzájárul a Magyar Posta üzleti ereményeihez és a munkahelyek megtartásához. 2010-ben az első 9 hónap eredménye 50,6 milliárd forint, ami 113 százalékos időarányaos tervteljesítést jelent. Forintálisan a legnagyobb növekedést a közlekedési jegyek és a gépi szerencsejátékok, százalékosan pedig a közlekedési jegyek és játék-ajándék termékcsoport hozta.
A kiskereskedelem jól illeszkedik a posta alaptevékenységéhez, jelentős piaci potenciállal rendelkezik, versenypiaci környezetben is jól működik.

Előnyös, hogy a Magyar Posta rendelkezik a legnagyobb országos hálózattal és jelentős a belső piac (a dolgozói vásárlás lehetősége). A kiskereskedelmi cikkek 2500 értékesítési ponton vannak jelen, 1750 szerecsejáték-terminál üzemel a postákon, 234 postabolt szolgálja ki a vevőket. Megvan minden működési engedély, kezelhető a portfólióméret (1500 termékfajta). A bélyeg monopolterméke a Magyar Postának. Ezek a pozitívumok.Gondot jelent ugyanakkor, hogy a társaság stratégiájából "kimaradt" az ágazat, nem megfelelő a dolgozók egy részének kereskedelmi szemlélete, bonyolult az árurendelés-szállítás-elszámolás rendszere, rugalmatlan és széttagolt a szervezet, sok helyen nincs meg a feltétel az áru bemutatásához, kevés a marketingkeret, fejletlen az e-kereskedelem.
A postaboltok, főként az önkiszolgáló rendszer bevezetése, eltejesztése lenne a Magyar Postán a leggyorsabban megtérülő beruházás. Kísérleti fejlesztések kezdődnek, eredményüktől várják a jó megoldások gyorsabb elterjesztését.

Horváth Gábor, a Filatéliai Központ vezetője a bélyegértékesítés helyzetéről tartott előadást. Az értékesítés növekvő tendenciát mutat. A 2010-es tervet időarányosan 124 százalékra teljesítették az első 9 hónapban. 2011-re 2,1 milliárd forint árbevételt tervez az ágazat. Stratégiai kérdésnek tartják az ifjúsági bélyeggyűjtés és a bélyeg-külkereskedelem fejlesztését. A személyes bélyeg egyre népszerűbb termékük. Fejlesztési terveiket segítik a Meseposta, a mobil (autóra szerelt) Filaposta, a Filaklub, az ifjúsági bélyegkörök támogatására kiírt pályázatok.

Vargyasi Annamária, az Invitel Távközlési Zrt. képviseletében a telekommunikációs piac magyarországi helyzetéről és a postai értékesítés lehetőségeiről tartott tájékoztatást.

Ezt követően gyakorló postavezetők ismertették kollektívájuknak a kiskereskedelmi tevékenységben elért sikereit, jó módszereit.

Bácsné Tollár Marianna, Budapest 72. posta vezetője többek között hangsúlyozta: "a váltás mindig a fejekben kezdődik". A postaboltjuk alig 4 négyzetméter alapterületű, a dolgozók kezdetben idegenkedtek az értékesítéstől. A postavezető egyéni meggyőzéssel és értekezletekkel igyekezett az értékesítés fontosságát tudatosítani bennük. Indulásként a könnyen értékesíthető sorsjegyek, kereskedelmi árucikkek forgalmazására bíztatta munkatársait. 2009-ben a 43 millió forintos tervüket 77 millióra teljesítették. 2010-ben visszaesés várható, mert a 4-es metró építése miatt drasztikusan csökkent az ügyfélforgalom a postán. Bácsné szerint a vezető kiállása, elkötelezettsége, meggyőző képessége, példamutatása jelentős motivációs erő a dolgozók teljesítményére. Egyéni megállapodásokat köt dolgozóival, hogy ki milyen termékből mekkora mennyiséget vállal értékesíteni. Háziversenyeket is hirdet, ajándékokkal jutalmazza a legjobbakat. Mindenkit bevon az értékesítésbe. Kilenc értékesítési csoportba osztotta a dolgozókat, mindenütt van csoportvezető, napi 5 perces csoportmegbeszélés. Minden műszakban van értékesítésben kiemelkedő dolgozó, úgynevezett húzóerő, akiről példát vesznek a többiek. Napi átlagra lebontott egyéni értékesítési vállalásokat tesznek. Minden helyzetet, lehetőséget kihasználnak, ami csak adódik. "A legértékesebb erőforrás a kollégák sokszínűségében rejlik" - vallja Bácsné Tollár Marianna.

Máté István, Szekszárd 1 posta vezetője arról számolt be, hogy 2006-ban az Év postaboltja címet nyerték el. De nem volt ez mindig így. Amikor egyéni eladási tervekkel állt a dolgozói elé, óriási ellenállás fogadta. Helyi újságcikkben is bírálták, feljelentés született ellene, az igazgatóság azt tanácsolta, ne erőltesse, amit elkedzett. De ő nem adta fel. Egyéni meggyőzésbe kezdett. Kiválasztott egy jól értékesíthető termékcsoportot, a süteményeket. Felkészítette a dolgozókat. És lassan beindult az értékesítés. Volt vevő, aki nagy tételben vásárolta a dobozos süteményeket. Így lettek az Év postaboltja. Meggyőződése, hogy annak, aki értékesít, érteni kell a termékhez. Öröm hallani például, amikor egyik munkatársa vetőmagokat árusít. Ért a kertészkedéshez, a veteményezéshez. Megosztja tanácsait a vevőkkel, és a vevők örömmel veszik, amit kínál. Fontosnak tartja, hogy apró ajándékokkal kedveskedjenek időnként a vevőknek. Épít a dolgozók ötleteire, részvételére. 2009-ben áthelyezték a postán a korábbi, kicsi postaboltot, és az újnak az alapterülete is nagyobb lett. Önkiszolgáló rendszerre tértek át. A dolgozók örültek a változásnak, újabb és újabb ötletekkel álltak elő. Az új postaboltban 2-3 hónap alatt megduplázódott a forgalom. Ünnepekhez (Valentin nap, Nők napja, húsvét, ballagás, karácsony) kapcsolódó akciókat rendeznek. Máskor csokihetet, kávéhetet, teahetet hirdetnek. A postás dolgozók is szívesen vásárolnak a postaboltban, idén karácsonyra már 1 millió forint értékben rendeltek szaloncukrot, süteményt. Máté István a dolgozók meggyőzésében, motiválásában, kreativitásában, együttműködésében, valamint az értékesítési feltételek - önkiszolgáló postabolt megteremtése - látja a siker titkát.

dr. Lovászi Jószef