Értékesítési vetélkedő PSZE műhelymunka keretében 1. Budapest, 2012. január 25.

Első állomásához érkezett a Postások Szakmai Egyesülete és a Központi Területi Igazgatóság közös szervezésében megrendezett Értékesítési vetélkedő „Üzletházi posták” kategóriában, 2012. január 25-én, Budapesten.

Az ötlet Vízerné Molnár Piroskáé a Központi Területi PSZE Szervezet elnökéé, aki postai és egyesületi vezetőkkel, kollégákkal valamint PSZE tagokkal együtt kidolgozta és megszervezte a vetélkedőt.

A Magyar Posta és a stratégiai partnerei – a Magyar Posta Biztosító Zrt., az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt., a Fundamenta Lakáskassza Zrt. és a Magyar Posta Kiskereskedelmi Központja – közösen dolgozták ki a versenyfeladatokat és sok-sok ajándékkal járultak hozzá az Értékesítési vetélkedőhöz.

Bor Sándor a KTIG igazgatója és dr. Horváth Sándor a PSZE elnöke mindenkit szeretettel köszöntött, mindketten örömüket fejezték ki, hogy ez a verseny létrejött és ilyen szép számban indultak a postás kollégák. Horváth úr reményét fejezte ki, hogy a szakmai vetélkedő, mint a PSZE keretében végzett műhelymunka hagyománnyá válhat.

Ács Erika Sashalom Posta vezetője (az ’Év postása’ a szerk.) és Vízerné Molnár Piroska a 131. Posta vezetője, a vetélkedő két moderátora ismertették az értékesítési vetélkedő szabályait, menetét majd bemutatták a zsűri tagjait.

20120125-ertekesitesi-vetelkedo1-01

Zsűri tagok: Bor Sándor a KTIG igazgatója, dr. Horváth Sándor a PSZE elnöke, dr. Oláh László a PSZE örökös, tiszteletbeli elnöke, valamint Vezekényi Ferenc a MP Biztosító Zrt., László Zoltán a Fundamenta Lakáskassza Zrt., Bodorkós Diána az Erste Bank Hungary Zrt., Csonka Ildikó az Erste Befektetés Zrt. postai támogató munkatársai.

A vetélkedőre összesen 13 csapat nevezett 3-3 fős létszámmal:

Budakalász 2 CORA, Budaörs 4. – Budaörs TESCO-val, Fogarasi úti Tesco, Budapest Savoya Park, Kispest 4., Újpest 5., MOM Park, Budapest 30., Budapest 34., Budapest 114. Mammut, Budapest 131., Budapest 132., Budapest 148.

20120125-ertekesitesi-vetelkedo1-02Érkezéskor a sok régi kedves kolléga még vidáman üdvözölte egymást viccelődtek, de a versenyre hívó csengőszót követően már mind a 13 csapat izgatottan figyelt, elkezdődött az értékesítési vetélkedő.

Összesen 15 feladatsort állítottak össze a szakemberek a versenyzők részére, amelyek között különféle, az értékesítéssel foglalkozó témakör szerepelt; biztosítás, bankkártya és folyószámla szolgáltatás, lakáskassza, kiskereskedelem, sorsjegy, de volt közte keresztrejtvény, aktivity, műveltségi feladatsor, valamint az elméleti tudás felmérésére egy szavakra darabolt kiemelt mondat a Magyar Posta stratégiájáról, amelyet helyes sorrendbe kellett tenni.

20120125-ertekesitesi-vetelkedo1-03Bemelegítésnek egy csatakiáltást kellett kitalálni, amellyel többen az ellenfeleket próbálták megfélemlíteni kisebb-nagyobb sikerrel.

A számos érdekes és különböző nehézségű kérdés, komoly felkészülést igényelt a részt vevőktől, akik aktívan és kreatívan sorra győzték le az akadályokat. A csapatok végig fej-fej mellett haladtak, az első 3 helyen a pontszámok kis különbséget mutattak, sőt volt, aki az utolsó előtti feladatnál csúszott le a dobogóról.

20120125-ertekesitesi-vetelkedo1-04

Az Értékesítési vetélkedő ’üzletházi posta’ kategória első 3 helyezettje:

20120125-ertekesitesi-vetelkedo1-05

I. helyezett: Budakalász 2 CORA: Püspöki Gábor, Banda Ágnes, Árvai Zoltánné

20120125-ertekesitesi-vetelkedo1-06II. helyezett: Budapest 131: Tóth Tiborné, Fenyvesi Mónika, Miklósi Edit

20120125-ertekesitesi-vetelkedo1-07

III. helyezett: Kispest 4: Farkas Viktória, Murnyákné Petrényi Andrea, Veres Krisztina

Menyhárt Fruzsina a KTIG munkatársa a pontok folyamatos vezetésével dokumentálta a vetélkedőt és a rendezvény közben készült fotókat vetítette ki, derűt csalva ezzel a versenyzők arcára, a komoly koncentrációt követelő verseny szünetében.

Dr. Oláh László a PSZE örökös, tiszteletbeli elnöke zárszavában kiemelte, hogy a sikeres és jó hangulatú program a PSZE régen elképzelt műhelymunkájának megvalósítása – amely az egyesület alapszabályában kiemelt szakmai tevékenységként szerepel.
Ezt követően rövid nemzetközi kitekintést adott arról, hogy a postai szolgáltatások értékesítésének a jelentősége, a posták jövője szempontjából mikor és milyen körülmények között vetődött föl. Az erősödő versenyhelyzetben a postáknak kiemelt feladatként kell kezelniük a postai szolgáltatások, a manapság már inkább használt szóval postai termékek, magas minőségi szinten történő nyújtását.

Végezetül Elnök úr gratulált a csapatoknak a széleskörű szakmai tudásukhoz, kiemelkedő felkészültségükhöz és rátermettségükhöz.

Vízerné Molnár Piroska megköszönte a csapatok aktivitását és a szervezők szorgalmas munkáját, végül mindenkitől Váci Mihály: Még nem elég című versének soraival búcsúzott.

20120125-ertekesitesi-vetelkedo1-08„Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.”

Az Értékesítési vetélkedő első állomása, üzletházi posta kategóriában véget ért, a következő 2 verseny a ’B’ típusú postáknak februárban, illetve az ’A’ típusú postáknak márciusban kerül megrendezésre.