A Központi Területi Szervezet fóruma a PAKK programról, Érd, 2020. február 28.

A jövő elkezdődött…

A Postások Szakmai Egyesülete Központi Területi Szervezete, Vízerné Molnár Piroska szervezésében 2020. február 28-án, a PAKK Program üzemeltetésével kapcsolatos végfelhasználói fórumot tartott Érden.

A résztvevőket Papp Zoltán Érd 1. postavezetője házigazdaként köszöntötte és örömét fejezte ki, amiért a péntek délután ellenére, ilyen sokan és sokfelől érkeztek a kézbesítő kollégák is.

Téma: A PAKK Program részeként a PDA használata, további fejlesztések.

A PAKK Program, mint ismeretes a Magyar Posta Európai Unió által is támogatott, hatalmas technológiai fejlesztése, amelynek eredménye, hogy elsőként a levélpostai küldemények körében, teljes körűvé válik a digitális kezelés. A fejlesztés egyik kiemelt eredménye, hogy megszűnik a papíralapú tértivevény és ezzel jelentősen gyorsul mind a felvétel, mind a kézbesítés folyamata. Digitálissá válik az ügyfelekkel a kapcsolat és szinte valós időben lesz követhető a könyvelt küldemény életútja.
A témában Kasza Viktor kézbesítési rendszer üzleti üzemeltető tartott bevezető előadást, majd ezt követően pedig hősiesen fogadta a hosszasan záporozó kérdéseket, amelyekkel bőven szolgált a megjelent nagyérdemű, azaz kézbesítők, kiosztók, postahelyi kézbesítők, csoportvezetők, postavezetők egyszóval mindenki, aki így vagy úgy, végfelhasználóként kapcsolódik a rendszerhez.
A délután folyamán az is kiderült, hogy a projekthez tartozó PDA-k alapvetően kedvező fogadtatásra találtak a kézbesítők körében, annak ellenére is, hogy a gyakorlat során adódtak/nak problémák, amelyeket folyamatosan regisztrál és kezel az üzemeltető csoport. Ennek bizonyítéka a számos rendszerfrissítés, amelyeken már túl van a program. De szinte természetesnek tekinthető ebben a rendszerben is, mint minden hasonló nagy informatikai rendszernél, hogy a véglegesnek mondható, stabil működés valójában hónapokig is eltarthat, mire beáll, vagyis ez nem rendkívüli.
Emlékezzünk csak az IPH kezdeti hónapjaira, de ha azt mondjuk Windows, akkor mindenkinek a frissítések, verzióváltások jutnak eszébe, pedig az a rendszer általában csak egy számítógépet működtet. A PAKK Projekt eKÉM és eKÖM rendszerei egy egész országot fognak át és kapcsolódnak egyúttal a Posta számos informatikai alrendszeréhez IPH, IKR, IDM, így nem csoda, ha időnként problémák merülnek fel. Fontos azonban, hogy ezeket szépen sorban meg is oldja az informatikusok csapata és ahhoz, hogy ez így is maradjon, nagyon fontosak a visszajelzések Help Desken is.
Ilyen visszajelzésekkel volt tele a terem péntek délután is, egészen konkrét kérdések tucatjaira kaptunk választ, az újonnan felmerült észrevételeket pedig gondosan jegyzetelte Kasza Viktor, aki egyébként egy újabb, nagy jelentőségű verzióváltást is beharangozott.
A majd kétórás jó hangulatú szakmai fórumot követően pizza uzsonnára került sor, majd az év első két hónapjának fáradalmait - már-már a tavaszi fáradságot - egy kiadós asztalitenisz bajnokságon oldhatták fel a jelentkező hölgyek és urak. A bajnokság győzteseinek díjait a PSZE és a Magyar Posta Biztosító ajánlotta fel.Az Egyesület szinte a kezdetektől kiemelt szakmai napokat szervez a PAKK programot segítve és az ezzel dolgozó kollégák szakmai felkészültségét és munkáját könnyítve. A most lezajlott fórum egyértelmű üzenete, hogy a projekt jó úton halad, igazi csapatmunka, a postások partnerek a fejlődésben, amelyben továbbra is fontos a folyamatos információ átadás és visszacsatolás.

Mert a jövő elkezdődött, és a jövőben is ott a helyünk! Mindannyiunknak!

Tóth Gábor