Részvétel az Idősek Világnapja központi ünnepségén. Budapest, 2016. október 7.

2016. október 7-én az „Idősek Világnapja” központi ünnepségén, a budapesti Vigadóban a PSZE közel 20 nyugdíjas taggal képviseltette magát. 

A rendezvényen Balog Zoltán miniszter mellett három államtitkár is részt vett. Balog Zoltán köszöntőjében hangsúlyozta: az idős emberek, a nyugdíjasok olyan erős tartóoszlopai az országnak, akik egész életükben kitartóan dolgoztak és kétkezi, szellemi munkájukkal életben tartották az országot. Ezért meg kell becsülni és meg kell mutatni a magyar közéletnek és a következő generációnak, hogy milyen nagy érték van az idősek életében és munkájában – tette hozzá. (Forrás: kormany.hu) Részlet a miniszter beszédéből: "nem a politikusok tartják életben az országot, hanem azok, akik kétkezi munkával, szellemi munkával, gyermekneveléssel, tanítással, és minden mással mindent – és még ennél valamivel többet is – megtesznek az életükben azért, hogy az ország működőképes legyen. Ezért kell megbecsülnünk az idősebb generációt".  (Forrás: balogzoltan.hu)