Szegedi PSZE-tagok és nyugdíjasok évértékelő rendezvénye. Szeged, 2017. december 13.

Hagyomány immár Szegeden, hogy együtt tartják évzáró rendezvényüket Szegeden a PSZE szegedi szervezete és a Postások Szegedi Nyugdíjas Egyesületének (PSZNYE) szegedi tagjai. Idén december 13-án tartották a közös évértékelőt.

Tóth László tájékoztatta a résztvevőket a PSZE 2017. évi munkájáról. Beszélt többek között az eddigi két központi rendezvényről, így az október 11-ikiről, aminek témája a „Tudatos pénzpiaci magatartás, öngondoskodás, nyugdíj-megtakarítás” volt, a november 8-i pedig az ÖKOPOSTA témáról szólt. A PSZE Szegedi Területi Szervezete mindkét rendezvényre több szakmai egyesületi tagot is delegált. Tóth László beszélt továbbá a 150 éves Magyar Postáról. A Postamúzeum jubileumi vándorkiállításának szegedi sikerében a helyi PSZE-tagoknak is jelentős szerepük volt. Október 16-án az Idősek Világnapja alkalmából az Uránia Filmszínházban megtartott rendezvényen a szegedi területet három fő képviselte. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy december 14-én a budapesti Postás Művelődési Központban a 25 éves PSZE születésnapi megemlékezésére és Adventi rendezvényre kerül sor.

Ezt követően szólt a helyi rendezvényekről. A Pécsről érkezett PSZE tagokkal közös, május 23-24-i kétnapos programról, a június 25-i szőregi rendezvényről és a Postai Világnap alkalmából október 12-én Mezőhegyesen tartott megemlékezésről.

Elmondta továbbá, hogy a PSZE Területi Szervezete jó kapcsolatokat ápol a HTE Szegedi csoportjával, valamint a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvánnyal is.  2017-ben több közös program volt:  január 21-én szakmai nap Szegeden a 40 éve üzembe helyezett ARF 102 helyi és ARM helyközi távbeszélő-központokról, június 17-én a Távközlési Világnap alkalmából rendezett szakmai előadásokról, ahol Tóth László a 150 éves Magyar Postáról beszélt.

Rendszeres a PSZE tagok részvétele a DAPTA vándorkiállításain és egyéb eseményeken. A következő évre is hasonló aktivitást és kellemes ünnepeket kívánt a jelenlévőknek.