Tegyünk az egészségünkért és nyugdíjas éveinkért. Központi szakmai nap, Budapest, 2019. október 8.

A Postások Szakmai Egyesülete az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen "Tegyünk az EGÉSZSÉGÜNKÉRT és nyugdíjas éveinkért" címmel, szakmai napot tartott október 8-án Budapesten.

A nap gyakorlati bemutatóval indult, amelyet a Mentőszolgálat mentőtisztje, Székely Áron tartott az újraélesztési bemutatón keresztül. Ennek keretében egy bábun ki is próbálhattuk, milyen tempóban és intenzitással kell egy újraélesztést csinálni, illetve kit kell hívni segítségül, és hogyan kell delegálni egy ilyen szituációt. De a legfontosabb, hogy nem kell félni, és segíteni emberi és állampolgári kötelességünk, hiszen megmenthetünk egy életet.

A Szívcity app-ot is megismertük, ami egy telefonos alkalmazás, amivel önként csatlakozni lehet egy közösséghez ezzel vállalva, hogy elérhetőek vagyunk és segítünk az újraélesztésben, ha riasztást kapunk a Szívcity applikáción keresztül: http://szivcity.hu/

Újraélesztési tudnivalók a SzívCity-től:

 

A szakmai előadások előtt Dr. Oláh László, az egyesület tiszteletbeli örökös elnöke köszöntőjében a Postai Világnap (okt. 9.) alkalmából köszönetet mondott minden postásnak a kiemelkedő és odaadó munkáért, amellyel a Magyar Posta jó hírét növelik, ezzel együtt az UPU vezérigazgató világnapi üzenetét is tolmácsolta:
„…Az UPU filozófiája megalakulásától kezdve a kommunikáció elősegítése az emberiség szolgálatában, és ez továbbra is a globális postai hálózat hajtómotorját jelenti. Minden fejlesztés és innováció arra irányul, hogy alátámassza fennállásunk alapvető okát: az emberek életének jobbra fordítását…. A Posták minden áldott nap együttesen próbálják meg jobbá tenni a világot…”

http://www.upu.int/en/the-upu/world-post-day/2019-message-from-the-dg.html

Az előadók mindegyike a felkérésnek eleget téve, kiemelten foglalkozott az egészséges életmóddal, az "egészséges időskorért" témával, azaz az aktív nyugdíjas évek eléréséről és megéléséről. Szinte mindenki hangsúlyozta, hogy az aktív és nyugdíjas évek alatt is figyeljünk a táplálkozásra, annak mennyiségi és minőségi voltára, az életkornak, fizikai állapotnak megfelelő mozgásra, vegyünk részt a megelőző orvosi vizsgálatokon, szűréseken, illetve kérjük a javasolt védőoltásokat. És mindezek mellett ne feledkezzünk meg testi-lelki jóllétünkről, pihenésünkről, tehát ne csak fizikai mozgásban, hanem szellemi, mentális feltöltődésben, aktivitásban is részesítsük szervezetünket, maradjunk a közösség tevékeny része, illetve ne féljünk csatlakozni újakhoz és élményeket szerezni.

Vagyis: MOZDULJ! MINDEN-HOL és MINDEN-KOR!

 

A szakmai program előadásai, prezentációi

(Az előadók a közzétételhez hozzájárultak.)

 

  1. Tegyünk együtt az egészséges időskorért, saját döntésünkkel segíthetjük a hosszabb egészséges életet /Felnőtteket támogató népegészségügyi intézkedések: életmódbeli kockázati tényezők, felnőttkori védőoltások és szűrővizsgálatok/

Előadó:  Dr. Pataki Piroska Nemzeti Népegészségügyi Központ Szűrésirányítási főosztály

 

  1. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma idősügyi tevékenysége

Előadó: Dr. Horváth Anikó főosztályvezető, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztály /az előadást Hulák Zsuzsanna tartotta meg a főosztályvezető minisztériumi elfoglaltsága miatt./

 

  1. Nyugdíj és jólét

Előadó: Hulák Zsuzsanna Emberi Erőforrások Minisztériuma, Idősek Tanácsa tagja (volt idősügyi főosztályvezető)

 

  1. Egészségügyi rehabilitáció, testi-lelki feltöltődés sporttal, kultúrával

Előadó:  Oláh Tünde ügyvezető,  Postakürt Alapítvány

 

  1. MOZDULJ! Minden-hol és minden-kor!

Előadó: Monspart Sarolta tanár, sportszervező, szakedző, tájfutó világbajnok

 

Fotók