Új postatörvény, liberalizált piac. Budapest, 2013. április 17.

A Postások Szakmai Egyesülete a Magyar Posta Zrt. Törzskari Főigazgatói területével közösen "Az új postatörvény és a liberalizált piac működése, eddigi tapasztalatai" címmel szakmai napot tartott 2013. április 17-én Budapesten.

A szép számmal megjelent érdeklődőket Dr. Horváth Sándor egyesületi elnök és dr. Sümegi Péter, a Hatósági kapcsolatok igazgatóság vezetője köszöntötte.

Dr. Bóta Ibolya, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Postafelügyeleti Főosztály vezetője hatósági szemmel elemezte a 2013. január 1-jétől életbe lépett postatörvény és a postai piac teljes megnyitása eddigi tapasztalatait. A postai hatóság feladatai: engedélyezés, piacfelügyelet, állami szabályozásban történő közreműködés). A liberalizáció a piac korlátainak lebontása, minimum 20 éve tartó folyamat. 2012. végén Magyarországon 284 postai szolgáltató volt, 2013 április közepére számuk 300 fölé emelkedett. Az új postatörvény bonyolult, de rugalmas szabályozást eredményezett. Az egyetemes postai szolgáltatás mellet új fogalomként vezette be az egyetemes postai szolgáltatást helyettesítő postai szolgáltatás, valamint az egyetemes postai szolgáltatást nem helyettesítő postai szolgáltatás kategóriáját. A postafelügyeleti hatósági munkát a törvény mellett a végrehajtási rendeletek (kormányhatározat, miniszteri és elnöki rendeletek) határozzák meg.

Dr. Baricz Péter (Magyar Posta Zrt. Üzleti jogi osztálya) a tisztességes és tisztességtelen piaci magatartás fogalmáról tartott előadást.

Hajdu Zoltán (MPZRT Társasági szabályozásmenedzsment osztály) az új postatörvény végrehajtáráról szóló kormányrendelet részleteit ismertette.

Dr. Urbán Péter (MPZRT Kormányzati kapcsolatok osztály) az Egyetemes Postai Közszolgáltatási Szerződéssel kapcsolatos szabályokat, tudnivalókat osztotta meg a hallgatósággal.

Dr. Puskás Margit (MPZRT törzskari főigazgató) az egyetemes postai szolgáltatás finanszírozásának alapelveit és számítási metódusát mutatta be.

A szakmai fórum résztvevőit Szarka Zsolt vezérigazgató is köszöntötte. Hozzászólásában elmondta: a versenytől nem félni kell, hanem felkészülni rá. A piaci verseny természetes lesz a következő időszakban, a helyzetet kezelni kell. Az idei év második felére kiderül, kik lépnek piacra új versenytársként, és milyen formában. Ki fog derülni az is, kinek mennyire éri meg piacra lépni. A Magyar Postának versenyelőnye és –hátránya is van. Versenyhátrányt jelent, hogy az egyetemes szolgáltatási kötelezettség miatt nem csak ott szolgáltat, ahol megéri. Versenyelőny ugyanakkor a társadalmi elfogadottsága, a Magyar Posta brand. A vezérigazgató hangsúlyozta: erősíteni kell az ügyfélkapcsolatokat, a bizalmat, az általános elveket konkrét feladatokra bontani, tudatosabban végezni a napi rutinfeladatokat, figyelni és jelezni a szakmai vezetésnek az új jelenségeket.

Az előadások után számos kérdést tettek fel az előadóknak a résztvevők. A tervezettnél hosszabbra nyúlt rendezvény tapasztalatait Dr. Sümegi Péter foglalta össze.

[print_gllr id=798]